SARKADKERESZTUR KÖZSÉG

2013.10.31

Dr. Navracsics Tibor Békés megyében

Dr. Navracsics Tibor Békés megyében

Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hivatalában fogadta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert. A kormánymegbízott bemutatta a miniszternek a hivatal munkáját. A találkozóra a közvetlen alkalmat az adta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon gyermekbarát meghallgató szobát adtak át.


 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon átadták azt a helyiséget, amelyben koruknak megfelelő körülmények között, a lehető legkíméletesebben lehet meghallgatni bűncselekmény sértettjévé vagy áldozatává vált gyermekeket. A gyermekbarát meghallgató szobák megfelelő felszereltséggel és kötelező használat mellett nagymértékben csökkenteni tudják a gyermekeket az eljárás során érő traumákat – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki a rendezvény alkalmából Békéscsabára látogatott. Egy Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumi rendelet értelmében 2014-ig minden megyei rendőr-főkapitányságon kötelező létrehozni gyermekbarát meghallgató szobákat, ahol lehetőség van kép- és hangfelvétel készítésére, amit bizonyítékként a későbbi eljárás során fel lehet használni. Emellett a rendőrség köteles minden 14. életévét be nem töltött gyermeket gyermekbarát meghallgató szobában meghallgatni.
Az átadás alkalmából Erdős Norbert a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja méltatta a kormányzati kezdeményezést és azt az összefogást, amelynek köszönhetően a meghallgató szobába játékok, valamint korszerű technikai eszközök kerülhettek. A rendezvényen dr. Polyák Zsolt r. ezredes azt hangsúlyozta, hogy a megyei főkapitányságon 2002 óta az állomány vizsgálatát, ellátását végző pszichológus munkáját bűnügyi pszichológus is segíti, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a lelki traumát átélt gyermekek a rendőrségi eljárás során segítséget kapjanak rossz élményeik feldolgozásához.

A gyermekbarát meghallgató szoba átadását követően Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hivatalában fogadta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert. Felek előbb a kormánymegbízott irodájában egyeztettek az ország és a megye közéletének aktualitásairól, majd a kormányhivatal Tomcsányi-termében kibővített találkozóra is sor került. Ezen a kormánymegbízotton kívül részt vettek a kormányhivatal főigazgatója, igazgatója és főosztályainak vezetői is. A közvetlen hangulatú megbeszélésen a kormánymegbízott bemutatta a miniszternek a hivatal munkáját, majd a főosztályvezetők vették át a szót, akik röviden beszámoltak főosztályaik legfontosabb aktuális ügyeiről.


 

Visszalépés...

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az Ön által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik.

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.