Emlékezés egy tanyasi iskolára

Emlékezés egy tanyasi iskolára

 Ilyen kívántam lenni én is, ott
a homokba szúrt nyárfa: - a tanító,
ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,
irány azoknak, jel és bíztató,
kik jönnek barázdákban botladozva.
(Részlet Váci Mihály: Jegenye – fényben című verséből)

EGY TANYASI ISKOLA TÖRTÉNETE
(Kányé-puszta)

Váci Mihály: Jegenye - fényben

A búzafények áramló mennyében
szinte dúdolva jött a gyalogút
ezerfelől - és vezetgette kézen
a tarisznyába botló kisfiúk,
s a pipacskendős kislányok hadát.

Jöttek a gyerekek, s gyíkot keresve
lesték, hol remeg az útmenti fű,
s ha csirkéit sírva hívta a fürj:
a suhogó búzába törve, messze
kószáltak - odahagyva az utat.

Fejük felett összecsapott a fénytelt
kalászok íve - ám egyik se félt,
hogy eltéved, mert a fészekhez-térdelt
gyerek is, ha felvetette fejét,
minden tájról látta a jegenyét,

amit zöld gyertyaként még nyolcvan éve
tűztek le az iskola tövinél,
hogy örök-érzékeny szelekben égve
hívja azt, akit öröme sző fénybe,
vagy gondja barázdáin mendegél.

S a jegenye - zöld máglya - égre lobbant
a pusztában: - s hol tornyok nincsenek,
harang se zeng, hirdeti roppant
hitét, kiáltva, fényben, viharokban:
- Gyermekek, népek, erre jöjjetek!

Százezer külön mozdulású vágy van
benne - de minden ággal egy irányba,
csak fel! a fény egébe tör zokogva,
hogy lángra gyújtsa, hívja, felemelje
azt, ki fáradtan hullna a homokra.

Vad, tragikus fohászú lélek: - éber
ezüst tükröket a Mindenségbe tart,
és felelősen minden levelével
figyel, jelez hajnalt, távol vihart.

Csak vándormadár száll rá néha: éjjel
hulló csillag reszket meg levelén:
hozzá a por szürke leple nem ér fel,
sem a csalán s a gazok tövise.
Csak vihar töri s villámmal a fény.

Ilyen kívántam lenni én is, ott
a homokba szúrt nyárfa: - a tanító,
ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,
irány azoknak, jel és bíztató,
kik jönnek barázdákban botladozva.

Sarkadkeresztúr községtől és a hozzátartozó Kisnyéktől 5-6 km-re volt a 107 tanyából álló település, Kányé-puszta. Ez a 107 tanya sem sorakozott egymás mellett, hanem a legtöbb része egymástól 300-500 méter távolságra helyezkedett el. Csak földút kötötte őket össze. A lakásviszonyok elég rosszak voltak. A többsége földes, egy szoba, konyhából álló, kis ablakos épület volt. A lakások a legegyszerűbb lakberendezési tárgyakkal voltak berendezve. Legtöbb esetben egy szobában lakott az egész család. A tanyavilág egyik legnagyobb problémája, hogy nem volt villany. Az itt élő emberek földműveléssel, állatok tenyésztésével foglalkoztak.

A kányé-pusztai idősebb emberek egy része valószínű sem írni, sem olvasni nem tudott. Egymást tisztelték, szerették, segítették. Szórakozási lehetőség nem igen volt. Rádió csak néhány lakásban szólt, de mindig találtak alkalmat a közös időtöltésre. Nagyszerű disznótorok, névnapok voltak, előfordult, hogy reggelig beszélgettek, még dalra is fakadtak. A lakodalmakban szinte mindenki részt vett. Előtte közös csigacsinálót tartottak. Vőfély hívogatott. Finom kaláccsal, kávéval, borral kínálták a vendégeket. Ilyen alkalmakkor nagyon szépen tudtak közösen énekelni. A befejezés tánc volt. Szinte minden héten rendeztek cuhárét.

Amikor odakerültem, engem sem hagytak ki, egy-egy alkalomra meghívtak. Nekem nem volt szokatlan a tanyasi élet, mert gyermekként én is tanyán nőttem fel. Minden tanyán több gyerek is élt.

1953-ban vetődött fel az iskola létesítése az alsós gyerekek számára. Helyet kellett találni, ahol ez megoldható lenne. Idős Tóth Géza felajánlott egy kocsiszínt. Ebből alakították ki a tantermet, ablakot, ajtót, kéményt építettek, és ahol kellett, falaztak, majd hajópadlóval burkolták. Nem hiszem, hogy volt még egy ilyen iskola az országban.

A tanterem roppant egyszerű volt: 6 db hosszú pad, szekrény, íróasztal, tábla. Sajnos elég sötét volt a helyiség. Borult időben előfordult, hogy lámpát kellett gyújtani, és így tanítani. Változást mégis hozott az itt élők számára az iskola létrejötte, mert a gyerekeknek nem kellett úttalan utakon, 6-8 kilométert a faluig gyalogolni. Az ott lakók nagyon örültek az iskola létrejöttének.

Régebben esténként összejöttek egy tanyában, beszélgettek, megvitatták a politikai kérdéseket, kártyáztak, egy kis citera zenére még táncra is perdültek. Az iskola megépültével az iskolát keresték fel, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartottak. Volt, amikor színdarabot néztek meg, amit a fiatalok mutattak be. A faluból minden nap kijárt a postás, akármilyen cudar idő volt is. Hozta a friss újságot és a postai küldeményeket. Télen az időjárási viszonyok mellett is minden nap megjelent. Viharlámpa minden tanyában volt, és este az utakon lehetett látni, ki merre jár. A gyerekek otthon is besegítettek a munkába. Vigyáztak az állatokra, vezették a lovat kukoricaekézésnél. Részt vettek a ház körüli munkákban. Minden tanyában több generáció élt együtt, így mindig volt kire hagyni a kis gyerekeket. A nagyobb gyerekek viszont segítették az idős nagyszülőket.

Az új iskolában egytől négyig osztatlan csoportban folyt a tanítás.

1953/1954. Az első tanítónő Nagy Gabriella volt. Tanulólétszám: 24
1. osztály: 7 tanuló
2. osztály: 2 tanuló
3. osztály: 8 tanuló
4. osztály: 7 tanuló
Örömmel vették birtokukba az iskolát.
A tanítónő Okányból járt, messze volt a vasútállomás, a sáros úton bizony nehezen közlekedett.

1954/1955-ös tanév, Szász András szintén Okányból járt. Részletes kimutatás erről az évről nincs.

1955/1956. Tanítónő Dani Mária. Létszám 15 fő.
Egész úton sírtam a kocsin, míg kiértünk az iskolához.
1. osztály: 2 tanuló, 1 felmentett
2. osztály: 6 tanuló
3. osztály: 5 tanuló
4. osztály: 1 tanuló

1956/1957. – Létszám: 15 tanuló.
1. osztály: 4 tanuló
2. osztály: 3 tanuló
3. osztály: 4 tanuló
4. osztály: 4 tanuló

1957/1958. – Létszám: 15 tanuló.
1. osztály: 5 tanuló
2. osztály: 3 tanuló
3. osztály: 4 tanuló
4. osztály: 3 tanuló

1958/1959. – Létszám: 14 tanuló
1. osztály: 3 tanuló
2. osztály: 5 tanuló
3. osztály: 2 tanuló
4. osztály: 4 tanuló

A tanítás a 4 osztálynak egyszerre folyt, csak mindig volt egy osztály, amellyel dolgoztam, a többiek gyakorló feladatokat kaptak.
Az 1959/1960-as tanévben Pántya Jánosné tanított. Ő volt az utolsó tanító néni. A tanyasi gyerekek többsége szívesen járt iskolába, tudták, hogy ez az iskola értük alakult. Akik a 4 osztályt kijárták, sírva búcsúztak el. Megszerettük egymást. Igaz, és való, hogy első alkalommal sírva mentem ki a tanyára a gyakorlóév letöltését követően. El sem tudtam képzelmi, mi lesz ott. A háziak azonban rendesek voltak, családtagként kezeltek, pedig akkor még én sem, ők sem gondolták, hogy a Tóth család tagja leszek. 1956 januárjában feleségül mentem Tóth Istvánhoz, a háziak fiához. Boldog voltam. 1957-ben megszületett a lányunk. Helyettem ekkor Zielbauer András került oda.

Az 1959/1960-as tanév volt az utolsó évem Kányé-pusztán. 1960 nyarán beköltöztünk a faluba. Ott dolgoztam nyugdíjazásomig. 1961-ben szűnt meg Kányéban a tanítás a körzetesítés miatt. Az épületeket átadták a termelőszövetkezetnek.

Megkérdeztem egy-két volt tanítványomat, hogy emlékeznek-e az ottani időkre. Elmondták, hogy nagyon örültek az új iskola megnyitásának. Majdnem minden tanyából volt gyerek. Volt olyan család is, ahonnan egy időben 3 gyerek is járt. Kifejezetten jól érezték magukat. Szívesen játszottak a nagy, füves, fás területen. Szívesen belopakodtak a gyümölcsösbe. A testnevelés és énekórákat, ha jó idő volt, a réten tartottuk. Volt, amikor kiköltöztünk a nagy diófa alá. Szívesen segítettek egymásnak, hetesek, és dűlőfelelősök is voltak. Ruházatuk szegényes, de tiszta volt. Az egyik volt tanuló megsiratta az iskolát, amikor elköltöztek. Igazi becsületes légkör alakult ki. Volt, amikor szerepet tanultunk, Anyák napjára készültünk. Mindezt lelkesen tettük. Nagyon szerettek odajárni a gyerekek, szerették a tanító nénit és a férjét is.

Azóta egyetlen tanya sincs. Az iskola megszűnésével a tanyákat is megszüntették, elbontották, és a faluba költöztek az emberek. Azok a gyerekek, akiknek közel volt az állomás, Okányba iratkoztak, mások Kisnyéken vagy a faluban folytatták tanulmányaikat. Az iskolából tsz. Iroda lett, a tanteremben pedig csirke nevelde.
Szép volt, rég volt, jó volt, ez az általános vélemény.

Tanulók névsora:
- Balogh Mária
- Czeglédi Mária
- Fekete Emma
- Kiss Emília
- Márta Irén
- Szappanos Julianna
- Tóth Károly †
- Szekeres Margit
- Bodzás Sándor †
- Baracsi János
- Baracsi Sándor
- Czinanó László
- Kiss Teréz
- Kovács Erzsébet
- Márta Júlia
- Szappanos Irén †
- R.Fazekas Mária
- Mártha Lajos
- Mózes Margit
- Nagy Sándor
- Sass Sándor
- Szekeres András
- Szappanos Mária †
- Bíró Írén
- Buzi Zoltán
- Szabó Géza
- Szappanos Róza
- Szappanos Zsuzsanna
- Balogh István
- Szabó Árpád
- Szappanos Sándor
- Bodzás Áron
- Fekete Gábor
- Fábián Erzsébet
- Mikó Zsuzsanna
- Bodzás Lajos
- Baracsi Gábor
- R.Nagy András
- Szalazsán Zsuzsanna
- Boldog Sándor
- Fazekas Erzsébet
- Fábián Sándor
- Márta Károly
- Nagy Mihály
- Papp Róza
- Fábián Erzsébet
- Buzi János

Sajnos ez a létszám már csökkent, többen meghaltak. Az egykori tanyasi gazdák többsége is meghalt, kevesen vannak közülük, akik még élnek.

Ezen visszaemlékezéssel szerettem volna emlékeket állítani egykori iskolánknak. Köszönöm azoknak, akik segítségemre voltak az anyag összegyűjtésében.

Tóth Istvánné
Dani Mária
nyugdíjas tanítónő

                                          Cséplés a Tóth tanyán.

             Itatás a Tóth tanyán.                     Családi pihenő

Háttérben az a kocsiszín látható, amelyből a tantermet kialakították.

kányéi térkép

       Gyerekek az iskola udvarán.

Utóirat:

Részlet a 2005. októberében megjelent „ Keresztúri Hírek” című helyi újságból:

„Községünkben 2005. augusztus 26-27-28-án került megrendezésre a Keresztúr Nevű Települések VI. Hazai és Nemzetközi Találkozója…

Az ünnepség záró mozzanataként arany diploma átadására került sor Tóth Istvánné nyugalmazott tanító részére. Tóth Istvánné kezdő tanítóként került Sarkadkeresztúrra 1954-ben. Pedagógia pályafutásának első éveit a sarkadkeresztúri nagy tanyavilágban kezdte. Nemcsak tanítója volt a tanyavilágnak, hanem mindenese. Később iskolánkban volt osztálytanító, alsós napközi vezető, könyvtáros is. A közösségért végzett kötelességen felüli munkában élen járt. Munkáját az önzetlen lelkiismeretesség, odaadó lelkesedés jellemezte. Soka

t dolgozott magánemberként is, mégis mindig jókedvű, kiegyensúlyozott volt, bármilyen problémával fordultak hozzá, ő mindenkinek segített. Munkája elismeréséül, községünk képviselő-testületétől 2000-ben a „Sarkadkeresztúr Községért” kitüntető díjat kapta.”

Sarkadkeresztúr, 2010. május 6.

                                                                             Nagy Mihály polgármester
                                 

  Kitüntető díj átvétele 2000-ben.