Kisnyék története

 

 BEMUTATOM
KISNYÉKET

 Készítette: 

Bontó Mónika

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

I. Bevezető:

II. Hol található Kisnyék? – a falu földrajzi fekvéséről, éghajlati-, természeti adottságairól

III. Kisnyék 20. századi története röviden
III.1. Kisnyék nevének kialakulásáról
III.2. A története

IV. Népélet
IV.1. A napszámosok munkájának rendje
IV.2. Lakásviszonyok
IV.3. Táplálkozás
IV.4. Öltözködés, tisztálkodás, mosás, takarítás
IV.5. A gyermekek élete
IV.6. Ünnepek, szokások kapcsolódása az évszakokhoz
IV.7. A vallásosságról

V. Kisnyék jelene, lehetőségei, távlati tervek
V.1. Gazdasági- és társadalmi jellemzők
V.2. Az infrastruktúra helyzete
V.3. Távlati tervek

VI. Összegzés

Adatközlők
Jegyzetek
Irodalomjegyzék
Mellékletek

 

 

I.
Bevezető

Szakdolgozatomban szülőfalumat, Kisnyéket szeretném bemutatni. Minden embert érdekel valamilyen mértékben annak a területnek, városnak, falunak a története, amelyben született, ahol él. Engem is ez a kíváncsiság motivált arra, hogy összegyűjtsem szülőfalum történetének jellemzőbb adatait.

E téma választása számomra nyilvánvalónak bizonyult, hiszen már gyermekkorom óta foglalkoztatott az a kérdés, hogy kik és hogyan éltek ezen a környéken. Az utóbbi évek változásai még izgalmasabbá tették vizsgálódásaimat.

A helytörténeti vonatkozású munkák megírása főleg ott időszerű, ahol még nem születtek ilyen vonatkozású írások. Kisnyék pedig ezen települések közé tartozik, így adódott számomra az a lehetőség, hogy én foglalkozhatom elsőként szülőfalum történetének megírásával.

A gyűjtőmunka során gyakran szembesülnöm kellett azzal, hogy tervem „reménytelen vállalkozás”. Reménytelen, hiszen adatok alig álltak rendelkezésemre, mivel Kisnyék sohasem volt önálló település. Elhatározásomat azonban nem adtam fel, kutatómunkába kezdtem. Összeállítottam egy, a falunk múltjára (keletkezése, története, népélete) és jelenére (életmód, lehetőségek) vonatkozó kérdőívet, amely segítségével interjúkat készítettem a helybéli idős emberekkel. E beszélgetések alapján egészítettem ki a már meglévő adatokat.

Ezen dolgozat megírásával az a célom, hogy írásos formában is nyoma maradjon annak, hogy ez a kis falu létezik, hogy sok év múlva is láthassák: létezett és itt is éltek dolgos emberek. Reményeim szerint a helyi oktatásban is jó hasznát vehetnék munkámnak, hiszen környezetismeret, rajz, technika és osztályfőnöki órák keretében lehetne szót ejteni a régi népélet jellemzőiről.

A bevezető után Kisnyék földrajzi elhelyezkedését, természeti- és éghajlat jellemzőit ismeretem. Ezek után annak igyekeztem utána járni, hogy hogyan alakult a falu XX. századi története, és melyek voltak népéletének jellemző vonásai. Az V. fejezetben pedig arra keresem a választ, hogy milyenek ma az életviszonyok Kisnyéken és milyen lehetőségeket kínál egy ott letelepedni szándékozó diplomával rendelkező fiatal számára.

II.
Hol található Kisnyék?

Kisnyék Békés megyében, a Kis-Sárrét déli pereméhez közel elhelyezkedő kistelepülés. A vizek hosszú ideig fontos szerepet játszottak a térség lakóinak életében. „Sarkad egész környékén hajdan árvizek uralkodtak;”1 A megye ezen területét – egészen a XIX. század közepén lezajlott szabályozásokig – két alapvető térszíntípusra lehetett osztani: az ármentes és időszakosan vízzel borított területekre. A mi falunk elhelyezkedésében is szerepet játszott a víz, ezért a magasabban fekvő területekre építkeztek. A falu körül elhelyezkedő alacsonyabban fekvő területeken csapadékosabb időszakokban a mai napig is megáll a víz. A falubeli idősek emlékeiben még él, hogy a XX. század első évtizedeiben mocsaras, nádas területek vették körül a települést. A megye ezen területére az is jellemző, hogy néha olyan mértékű az aszály, hogy a falvak ásott kútjai is kiszáradnak, máskor pedig az ár- és belvíz veszélye fenyeget.

A szabályozások után az egykori mocsaras, vízjárta területeken keletkeztek a réti talajok; az időszakosan vízjárta területeken a szikes talajok; a legkiemelkedőbb területeken pedig a mezőségi talajok. Kisnyék határában a réti és szikes talajok a jellemzőek. A szikes legelőkön sajátos növényvilág található. Tudjuk, hogy a megye területe jellegzetesen mezőgazdasági terület azóta, hogy letelepedtek itt az első népek. Jellemző a növény- és állattenyésztés is. Falunkban is foglalkoznak mindkét ágazattal.

Most nézzük meg konkrétabban, hogy hol helyezkedik el Kisnyék? Közigazgatásilag mindig Sarkadkeresztúrhoz tartozott, annak egyik külterülete. A sarkadi kistérség egyik aprótelepülése. Északon Okány, keleten Nagygyanté, nyugaton Békés-Tarhos, délen pedig Sarkadkeresztúr és Sarkad települések határolják a magyar-román határ közelében. Magasabb szintű szolgáltatásokat (szakrendelés, kórházi ellátás, bíróság, színház, hivatalok) Gyula és Békéscsaba nyújt a település számára. Közlekedés szempontjából a közúti közlekedés említhető meg. Ény-Dk-i irányban halad keresztül a falunk a 4223-as jelzésű közlekedési út, ami Sarkadkeresztúr és Okány településekkel köti össze. A vasút elkerüli Kisnyéket. Legközelebbi állomások: Sarkadkeresztúron és Okányban találhatók.

 

III.
Kisnyék 20. századi története röviden

 Mindenekelőtt fontosnak tartom megemlíteni, hogy Kisnyék történetében, hasonlóan a környező települések XX. századi történetéhez, nem említhetünk meg országos jelentőségű eseményeket, történéseket.

III. 1.
Kisnyék nevének kialakulásáról

Sarkadkeresztúr, így Kisnyék története is szorosan összefügg a hozzájuk földrajzi közelségben lévő Sarkad város történetével. Határaik szomszédosak egymással. A peckesi leletek azt bizonyítják, hogy Sarkadon és környékén egy előkelő honfoglaló nemzetség telepedett le. Írásos adatok nem állnak rendelkezésünkre, azonban ezek helyett beszélnek a hely- és dűlőnevek. Márki Sándor ekképpen fogalmaz erről a XIX. században: „Egyébiránt Sarkad történeti földrajza meglehetősen meg van írva a többi jellemző határnevekben is.”2 „Ezek közül számunkra a törzsi helynevek fontosak. Ugyanis Sarkad mai határában Jenő-puszta és Nyék-puszta őrzi a honfoglaló magyar Jenő és Nyék törzs emlékét.”3 „A törzsnévi helynevek abban az időben keletkeztek, amikor még mindenki tudta, hogy mely törzshöz tartozik.”4

A Sarkadkeresztúr határában fekvő Nyék falura 1214-től van az első adatunk, amikor három ide való ember felett ítélkezik a bihari ispán udvarbírája. Ezen adat a Váradi Regestrumban szerepel. Lakói a királyi vár népei voltak. Nyék nevével a későbbiekben is találkozhatunk. 1644. július 9-én kiadott oklevelében Rákóczi

birtokokat adományozott Sarkad városnak, melyek közül szerepel Nyékpuszta is. Itt annyit meg kell jegyeznem, hogy Nyék és Nyékpuszta azonos helyet jelöl; a nyék elnevezés a régebbi. A „Bihar megye XV. századi települései és birtokmegoszlása” 5 című térképen Nyék már, mint kisbirtokos nemesi falu szerepel, míg a környező falvak – Okány, Sarkad, Keresztúr, Méhkerék, Écs, Oly, Meggyes – jobbágyfalvak. Később, 1866-ban gr. Almássy Kálmán dohányt termeltetett a nyéki pusztán, illetve a tót dohányültetvényesek részére 1867-ben tanyai iskolát létesített. Ha azonban összevetjük a Sarkad nagyközség Bihar megyében 1884.6 című térképet Békés megye összes helynevét tartalmazó térképpel, akkor láthatjuk, hogy Nyékpuszta nem azonos Kisnyékkel. Nyékpuszta Kisnyéktől délre helyezkedik el, kb. 1-1,5 km-re. A kisnyékiek mindig Nagynyéknek hívták. Ma már csak két család él ott. A rá vonatkozó adatokból viszont látható, hogy sokkal hamarabb keletkezett Kisnyéknél. Különbségként meg kell említenünk azt is, hogy Nyékpuszta (Nyék) Sarkadhoz, Kisnyék (Kisnyékpuszta) pedig mindig Sarkadkeresztúrhoz tartozott. Közöttük halad el a határvonal. A falubeli idősek azt mesélik, hogy településünk valószínűleg a Nagynyékhez (Nyék) való közelsége miatt kaphatta szintén a Nyék nevet, a „kis” megkülönböztetésként szolgált.

Kisnyék nevével először a Sarkadkeresztúri Királyi Község képviselőtestületi közgyűlési jegyzőkönyvében találkoztam.7 Ezen jegyzőkönyv alapján elfogadják, hogy az 1898. évi IV. t.c. értelmében Kis-Nyék-puszta nevét kötőjel nélkül írják. E jegyzőkönyvet követően már lehet találkozni Kisnyék vagy Kisnyékpuszta néven falunk nevével felsorolásokban, jegyzőkönyvekben és határozatokban. Az 1960-as évektől már a hivatalos iratokban is Kisnyéknek nevezik.

III. 2.
Története

Sarkadkeresztúr 1950. március 15-től Békés megyéhez tartozik. Előtte Bihar megye részét képezte. Kisnyék területe mindig Sarkadkeresztúrhoz tartozott, a 19. szd. Elején néha egybevették a területét Veresgyűrűssel, amely egy tőlünk kb. 0,5 km-re északnyugatra eső határrész neve. Ez onnan is látható, hogy egy 1840-ben épült, ma is álló ház (Sugár u. 15.) telekkönyvi adataiban Veresgyűrűs szerepel helységnévként

az ott lakó tulajdonos elmondása szerint. Nagyon érdekes viszont, hogy az ekkoriban itt élők is Kisnyéknek nevezték lakóhelyüket.

Kisnyék első lakói a Fazekas és Kónya családok voltak. Ezt alátámasztják a Sarkadkeresztúri Református Egyház házasságkötési anyakönyvi adatai is az 1830-as évektől kezdődően. Ekkor a házak még távol, tanyaként helyezkedtek el egymás mellett. Mind a Kónya, mind pedig a Fazekas családnak élnek leszármazottaik ma is Kisnyéken. A Fazekas család „kocsmát” nyitott, ami a 19. szd. közepén már működött, és utóda a mai napig is működik ugyan azon az utcasarkon, a bolttal kibővülve. Az 1989-es rendszerváltás óta ismét a család tulajdonában azzal a különbséggel, hogy már nem az a félereszes, nádfedeles kis helyiség fa asztalokkal és lócákkal. (3. sz. melléklet: 5. kép)

A XIX-XX. század fordulójától fokozatosan települtek be a szomszédos tanyavilágból, főleg a volt cselédek, azok utódai és napszámosok. A faluhoz alig tartozott határrész. A lakosságnak csak a szikes, művelhetetlen területekre lehetett építkezni. A művelhető föld mindig a földesúré volt. Az 1900-as évek első három évtizedében a falu északi és keleti részén Pákozdy Zsigmond rendelkezett a területtel. A Pákozdy család Vésztőről származott. Azt a részét a falunak, ahol az itteni lakásuk állott, a mai napig „Pákozdynak” hívják az emberek. „Pákozdyn” azonban az 1800-as évek második felében a Sántha család élt, mely szintén nagy földbirtokkal rendelkezett. Ők jelölték ki a köztemető területét, illetve a Sántha grófok – mert a nép így nevezi őket máig – építettek hidat a falu északi részén elhelyezkedő Határéri-főcsatornára, azaz a Kanálisra. Így Okány felé is el lehetett jutni kerülő nélkül. A hidat ma is a „Sántha hídjának” nevezzük. Róluk már az idősek is keveset hallottak. Mindössze néhány sírhalom és a híd neve tanúskodik arról, hogy itt éltek. (3. számú melléklet: 9. kép)

A nyéki lakosok egészen az 1940-es évek elejéig napszámosként dolgoztak gr. Almássy Dénes és Pákozdy Zsigmond birtokán. A szomszédos majorokban (Nagynyék, Kisjenő) a cselédek éltek, akik az Almássy uradalom istállóit gondozták. A napszámosok életéről egy későbbi fejezetben részletesebben szólok. Egy idős néni így emlékezik azokra az évtizedekre: „Akkor szerettük egymást, nagyon szegények voltunk és but

ák!”

Az I. világháborúban kisnyéki férfiak is részt vettek. Sajnos a kevésből is voltak, akik nem térhettek haza. A háború után lassan gyarapodott a lakosság, szaporodtak a házak a Sarkadkeresztúrt Okánnyal összekötő földút nyugati oldalán. A házak egyre inkább kialakították a mai utcákat (Sugár utca, Szegfű utca, Wesselényi utca). 1930-ra már a kisnyéki és a környékbeli gyermekek a Sugár utcán épült új iskolaépületben tanulhattak, mely egy udvarban épült a régivel (3. számú melléklet: 7-8. kép). Az emberek a két világháború között is napszámba jártak, küzdöttek a szegénységgel. Sarkadkeresztúron a Levente Mozgalom keretében folyt a fiatal fiúk felkészítése a katonaságra.

A II. világháborúban történt néhány, a falunk életében emlékezetes dolog. Ezek közül a két legemlékezetesebbet emelem ki. 1944. október 6-án harminc-negyven német katona érkezett lóháton Sarkadkeresztúr felől. Betértek az útszéli kocsmában egy italra. Az egyik 16 év körüli német katona megharagudott az ott iszogató helybéli fiatalokra, amiért azok nem harcolnak a hazájukért, ő pedig a vérét hullatja más nép fiai helyett. A legényeket a falhoz állította és fegyvert fogott rájuk. Baj nem történt, mert Sarkadkeresztúr felől lövöldözést, orosz kiabálást lehetett hallani. A II. Ukrán Hadsereg katonái jöttek, akik még aznap felszabadították Méhkeréket, Sarkadkeresztúrt és Kisnyéket is. A német lovasok Okány felé távoztak, ám ekkor felrobbantották a Sántha-hídját, hogy elvágják az oroszok útját. Ennek ellenére még Okány és Vésztő is felszabadult aznap. A hidat később újjáépítették. Az orosz katonák nem pusztán áthaladtak a falunkon, hanem volt, aki néhány napra még itt maradt közülük.

Még egy emlék a II. világháborúból: a faluban tartózkodó orosz katonákra egy német repülő bombát dobott le, ami a falu északi részén csapódott a földbe. Mára már a mezőgazdasági munkálatok következtében feltöltődött a „bombatölcsér”.

A falu felszabadítását követően még egy újabb hullámban a sebesült orosz katonák vonulták át a vidéken. Kisnyékről is sok katona vett részt a II. világháborúban és esett hadifogságba. A II. világháború gazdasági következményei falunkban is éreztették hatásukat. A pénz elértéktelenedése komoly zavarokat okozott. Az áruellátás szünetelt. Az ipari cikkekkel való ellátás kizárólag csere alapján történt.8 A lakosság mezőgazdasági cikkekért cserébe ruházati- és ipari termékeket kapott. Kisnyékről Budapestre jártak fel „feketézni”. Kis csapatokban indultak el cserélni nehéz csomagokkal. Zsúfolt vonatokon utaztak a környékbeli hasonló sorsú emberekkel együtt.

1945 márciusában Sarkadkeresztúron is megalakult a Földigénylő Bizottság, a földreform végrehajtása céljából. Először összeírták a földigényléseket, amely házhely igényléseket is tartalmazott. 1945 szeptemberére be is feje

zték a földosztást, mely kockahúzás alapján történt. Kisnyéken ekkor osztották ki a házhelyeket az „Új telken”. Ettől kezdve épült ki a falu új, északi része.

A következő jelentős esemény a téeszesítés volt. A környéken sorra alakultak a termelőszövetkezetek:
- 1949. Lenin MgTsz. Sarkad
- 1950. Petőfi MgTsz. Nyékpuszta
- 1953. Kossuth MgTsz. Sarkadkeresztúr
- 1959. Egyetértés MgTsz. Sarkadkeresztúr
- 1960. Hunyadi MgTsz. Sarkadkeresztúr
- 1961. Egyetértés Termelőszövetkezet Sarkadkeresztúr

Az emberek fokozatosan bekapcsolódtak a téeszek munkájában és egészen a felbomlásukig a lakosság meghatározó százaléka dolgozott bennük. A téeszesítésig nem politizáltak a nyéki emberek, ám a kollektivizálás idején két táborra bomlottak. Az egyik csoportot a „kommunisták” alkották, akik még kezdetben beléptek valamelyik termelőszövetkezetbe. Ők összejöveteleket tartottak, gyűlésekre jártak. A másik csoportot a „kisgazdák” alkották. Ők nem léptek be egy tsz-be sem, és a pártba sem. Művelték az 1945-ben megkapott földjeiket. Magas adókkal nehezítették az életüket. Kisnyéken is ők alkották a kisebbséget.

1956-ban az emberek a rádió híradásaiból értesültek az országos eseményekről. Egy-egy háznál összegyűltek, ahol volt rádió. Jelentősebb esemény a falunkban nem történt. Sarkadkeresztúron feldúlták a pártházat és elégették az orosz tankönyveket.

1958-ban épült Kisnyéken az Ifjúsági Ház (3. számú melléklet: 6. kép). Ugyanakkor kérvényeztek egy végrehajtó bizottsági kirendeltséget is, amely azonban nem jött létre. Ezekben az években még nem volt áramszolgáltatás, illetve autóbuszjárat sem. A közútnak csak a Sarkadkeresztúr és Kisnyék közötti szakasza kövezett, Kisnyék és Okány között földút haladt. A település a közút mindkét oldalán elterült – derült ki egy akkor készült helyzetleírásból.

A Kádár-rendszer enyhülést hozott az emberek életében. 1962 karácsonyára Kisnyéken is bevezették a villanyáramot. Az 1963/64-es tanévtől már csak az alsó tagozaton folyt az oktatás az általános iskolában. A felsősök busszal jártak Sarkadkeresztúrra. Az 1960-as évektől nálunk is javult az életszínvonal. Az embereknek jobban telt élelmiszerekre, ruházkodásra, a házaik bővítésére, javítására. 1968-ban telepítették a ma is működő ártézi kutat a lakosság vízellátása céljából.

1970 júniusában kitelepítették a falu lakosságát a Körösökön fenyegető árvíz miatt. Gyulán szállásolták el az embereket. Néhány férfi azonban a faluban maradt, akiknek az állatok gondozása volt a feladata. Az árvíz szerencsére nem okozott pusztítást, mert a vizet a víztározóba engedték. A lakosság így néhány nap elmúltával hazaköltözhetett. Az élet folytatódott tovább. A férfiak a téeszek szerelőcsarnokaiban, mezőgazdasági gépein, a Sarkadi Cukorgyárban, a Kendergyárban, a Mezőgépnél, később a Szellőző Művekben, a nők az állattenyésztésben dolgoztak. Sok háziasszony a háztartásban maradt. A fiatalok tanulhattak, dolgozhattak, a KISZ keretein belül helyben is szórakozhattak. Máig emlegetik a volt tsz-tagok a termelőszövetkezetek által, az ország különböző pontjaira szervezett csoporto

s kirándulásokat. Tudnunk kell azt is, hogy Kisnyék területe sokáig építési tilalom alatt állt. A tervek szerint fokozatosan fel kellett volna számolni a települést. Ez azonban nem sikerült, így már 1975-től tervbe vették Kisnyék vezetékes vízellátását. Egy vízmű előtervét is elkészítették, ami azonban máig sem valósult meg. Az 1974/75-ös tanévtől az alsó tagozatosok is Sarkadkeresztúrra jártak be iskolába. Ezzel végleg megszűnt az oktatás a helyi iskolában. A megkérdezett idősek mindegyike szívesen emlékszik vissza az 1960-1990-ig terjedő időszakra azért, mert volt munka, biztos kereset és jelentősen javult az életszínvonal a korábbiakhoz képest.

Az 1989-es rendszerváltás következményeinek elemzését nem tekintem feladatomnak, mivel azonban megtörtént és változást hozott az egész ország életében, fontosnak tartom megemlíteni, hogy nálunk milyen hatással volt az emberek életére. A kezdetbeli áremelések, majd a munkanélküliség elterjedése, az életszínvonal esése félelmet, bizonytalanságot és bizalmatlanságot váltott ki az emberekből. A lakosság egyetlen megélhetési forrása továbbra is a mezőgazdaság maradt. Az idősek szerint a fiatalok „rohannak” a megélhetésük után és ezzel együtt kevésbé tudnak egymásra odafigyelni.

A 2000. év újabb sorscsapással, a belvízzel köszöntött be a békési táj számára. A belvíz nagy veszélyt jelent Kisnyék alapozás nélkül épített vályogházaira.

IV.
Népélet

Az előző fejezetemben már említettem, hogy Kisnyéken uradalmi napszámosok, volt cselédek és a cselédek utódai éltek nagyobb számban. A napszámosok élete kevésben tért el a cselédek életétől. A napszámosok arra „vágtak fel”, hogy nekik csak addig parancsoltak, amíg napszámban voltak, egyébként a maguk urai voltak. A cselédeknek annyiban volt jobb, hogy volt biztos lakás, megélhetés és járandóságok. A szomszédos falvakban zömében szintén szegényparasztok és uradalmi cselédek éltek. Okányban és Sarka

don éltek nagyobb számban iparosok és kereskedők. Az erre való emberek szintén közös jellemzője a beszédbeli kiejtés. A legszembetűnőbb az í-zés. Általában az é hang helyett hosszú í hangot ejtenek. Néhány példa: píz = pénz, tányír = tányér, nígy = négy, szíp = szép, kír = kér, mír = mér, mír = miért, típ = tép, níz = néz, víge = vége, ílet = élet.

Ezek után vázlatszerűen ismertetem elődeink életének fontosabb állomásait, helyszíneit, szokásait. E fejezet megírásához a falubeli idősekkel készítettem interjúkat vettem alapul, melyet a Pusztainé Madar Ilona: Uradalmi cselédek Békés megyében, és a Komoróczy György által szerkesztett Tanulmányok Sarkad múltjából című könyvek segítségével egészítettem ki.

IV. 1.
A napszámosok munkájának rendje

A kisnyékiek életére mindig is az volt a jellemző, hogy a környező földeken dolgoztak napszámosként, vagy ha volt földjük, akkor azon. Gr. Almássy Dénesnek Nagynyéken (Nyékpuszta) volt az egyik uradalmi majorja. Főleg ide jártak a kisnyékiek napszámba. Napszámba addig lehetett járni, amíg akadt munka a földeken. Amikor kevés munka volt, azt a cselédek látták el. Előfordult, hogy együtt indultak napszámba a falubeliek. Ilyenkor a mai Wesselényi utca sarkán gyülekeztek. Mire a Nap feljött, az uradalom istállója előtt kellett lenniük. Ott az intéző tartott eligazítást. Ezután mindenki oda ment, ahova beosztották. Ahová már 5-6 embert vagy annál többet osztottak, ott pallérok felügyelték a munkát. Ennivalót mindenki vitt magával. A reggeli 30, az ebéd 60 percig tartott. Ebédszünetben tudtak egy keveset pihenni a nyári melegben (3. sz. melléklet: 4. kép) A munka naplementéig tartott. A nap végeztével mindenki haza ment, mert fizetést minden pénteken volt. Másnap, ha ugyan ott dolgoztak, mint az előző napon, akkor nem kellett bemenni a kastélyhoz. A hazafelé tartó úton az emberek megették a maradék kenyerüket, ami a napon megszáradt. Vidáman beszélgettek, énekeltek, viccelődtek egymással. A munkásokat igyekeztek nemben és korban azonos csoportokba osztani (3. sz. melléklet: 3. kép).

A fizetés minden pénteken este volt az intéző házánál, a kastélynál. Egy napi napszám 80 fillér volt. A fizetéses napok lehetőséget adtak arra, hogy a fiúk és lányok találkozhassanak egymással. A legények innen hazakísérhették a kiszemelt lányt. Kevesebben dolgoztak napszámban az előző fejezetben már említett Pákozdy Zsigmondnál. Rájuk úgy emlékeznek vissza, hogy együtt dolgoztak a munkásokkal és minden délben ebéddel kínálták őket. Egy idős bácsi így emlékszik vissza ezekre az időkre: „Szegényesen éltünk, de jó volt, mert nem volt nagyravágyás, irigység; a munkával foglalkoztunk.”

Az uradalom egészen a II. világháború kezdetéig biztosított munkát a napszámosok és cselédek számára. 1945 után a földosztással ismét akadt napszámos munka addig, amíg létre nem jöttek a téeszek.

IV. 2.

Lakásviszonyok

„A település legfontosabb tényezője az építmény: a lakóház és a gazdasági épületek”9 Az építkezés szorosan összefügg a táji, természeti adottságokkal és a társadalmi viszonyokkal is. Az előző fejezetben már utaltam arra, hogy Kisnyéken napszámosok, volt cselédek éltek nagyobb számban. Tehetős parasztok, módos gazdák elvétve. Ez megfigyelhető volt az épületek minőségén is. Az időszakos vizek miatt a házakat a magasabban fekvő területekre építették. A házak anyaga általában föld és vályog. Eleinte egyosztatú házakat építettek, melyek egy szobából és egy konyhából álltak, elöl egy „gang”, a tornác helyezkedett el. Később, ahogy anyagiakban lehetett, fokozatosan hozzáépítettek még helyiségeket. Lassan a parasztházak háromosztatúvá váltak: tisztaszoba, konyha, lakószoba. A tisztaszobát szépen berendezték, de nem használták. Az is elterjedt volt, hogy egy különálló helyiségben nyári konyhát alakítottak ki és ezt használták a hétköznapokon, a „nagy konyhát” pedig ünnepnapokon. A legutolsó hozzáépítés a kamra, vagy más néven a kisház volt. „A paraszti épületek jellemzője az, hogy közösségi munkával készültek”10 Az építkezésben részt vett a család minden tagja, a rokonok és az ismerősök is. Szakembert csak a nehéz, szaktudást igénylő munkák elvégzéséhez fogadtak. Gazdasági épületek (ólak, istállók, terménytárolók, górék) főleg a módos parasztoknál, birtokosoknál voltak jellemzőek. Ezen portákon figyeltek az igényesebb kivitelezésre, és általában volt kerítés is. A szegényparasztok lassabban tudták bővíteni házaikat. Kevés állatuk volt, így gazdasági épületekre alig volt szükség. Kerítés híján a jószágok a szomszédok portáját is bejárták. Ha volt konyhakert, azt kökényvesszőből vagy kórószárból készült kerítéssel vették körbe, azonban egyik a szárnyasoknak, másik a négylábúaknak nem jelentett akadályt. Erős drótkerítéseket az 1960-as évektől építettek. Ekkor különvált az első- és a hátsó udvar, illetve a konyhakert is. Az 1970-es évektől szinte minden háznál beépítették a gangot üvegfallal. Az így kapott zárt helyiséget asztallal, székekkel és virágokkal rendezték be. Máig ez a lakástípus jellemző a faluban.

IV. 3.
Táplálkozás

A táplálkozás régen kevésbé volt változatos, mint ma. Alapját a kenyér, burgonya, káposzta, bab, kása, száraz- és kelt tészták, a tej és kevés hús alkották. Télen főleg ezen alapanyagokból készült ételeket fogyasztották. Alig várták, hogy „javuljon az idő”, mert a tavasztól őszig megtermelt zöldségfélék táplálkozásukban a változatosságot. A gyümölcs ott termett meg, ahol a kevésbé szikes talajon megmaradtak a gyümölcsfák.

Liszthez az általuk őrletett búzából jutottak. A háziasszonyok otthon sütötték a kenyeret egészen az 1960-as évekig, két-háromhetente. Kenyérsütés napján napfeljöttre már kisültek az 5-6 kg-os cipók, melyek sokáig megtartották frissességüket. Cukrot az általuk termelt cukorrépa után kaptak vagy vettek. Ugyan így jut

ottak napraforgóolajhoz is. A sót boltból vették, illetve a trianoni döntés előtt gyalog hozták a hátukon a romániai Ilyéből.

Jószágot az általuk termelt gabonából tartottak és abból, amit nyáron a gyerekek szedegettek a tarlón. Ezen kívül legeltették is az állatokat. Mivel szűkösen volt gabona, ezért ritkán vágtak baromfit, a hízók kicsik voltak, így nagyon beosztották a húst. „Több nap, mint kolbász!” mondogatták. Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy szokás szerint a legnagyobbak kapták a családban a nagyobb darab húst, szalonnát, kolbászt. Ahogyan csökkent az életkor, úgy vele együtt a húsadag is. Kenyér az bővebben jutott. Tartósítással is foglalkoztak: a húst, kolbászt, szalonnát nyárára felfüstölték, a káposztát télire savanyították, a gyümölcsöt aszalták vagy cukor nélkül, illetve kevés cukorral befőttet, lekvárt főztek belőle.

IV. 4.
Öltözködés, tisztálkodás, mosás, takarítás

A háziasszonyok a szegénység ellenére is igyekeztek tisztán tartani a környezetüket, a ruházatukat és gondot fordítottak a tisztálkodásra is. A házak meszelése kívül-belül az asszony dolga volt. Kívül rendszerint nyárra és télre meszelték körbe a házat, a melléképületeket; belül húsvétra és karácsonyra. Időközben pedig javították a hibákat. A földes padlót mázolták. Ez is az asszony vagy a nagyobb lány dolga volt, és általában hetente kétszer végezték. Naponta söprögették a fellocsolt padlót. Nagymosást is hetente végzett a háziasszony kézzel, az általa készített háziszappannal. Ennek az ideje hét elején hétfőn vagy kedden volt. Akiknek másnapra, a következő hétre nem volt tiszta ruhájuk, még a heti nagy fürdés után kimosták a viselő ruhákat és télen a kemencén szárították. Télen a konyhában, nyáron a szabadban mostak dagasztóaljra vagy hokedlire tett mosóteknőben. Nagyban segített

a mosáson az 1950-es évektől boltban is kapható mosópor, illetve az 1970-es évektől a mosógép megjelenése. Szintén hetente egyszer, szombaton vagy vasárnap tisztálkodtak meg tetőtől talpig. A fürdetést a legkisebbekkel kezdte az anya, majd az idősebbek következtek, őket az anya, végül az apa követte. A fürdés is mosóteknőben, később bádogkádban történt. A vizet kályhán vagy kemencében melegítették. Kisebb mosdás naponta történt reggel és este is. A tisztálkodás helye télen a szobában, a kemence mellett, nyáron a konyhában volt. Nyáron „megvették” az esővizet, télen a havat olvasztották fel mosás, mosakodás céljából.

Az öltözködéshez szükséges ruhát piacon, vásárokban szerezték be, így a lábbelit is. A háztartásban használatos textíliát a háziasszonyok szőtték az 1940-es évekig, később ezeket is várásokból, boltokból szerezték be. A ruhák mindig maradtak a kisebbekre, toldozták-foldozták őket, amíg teljesen használhatatlanná váltak. Kevés meleg ruhával rendelkeztek, lábbeliből pedig mindig hiány volt a házaknál. Mindennapos dolog volt, hogy családon belül több gyerek járt ugyanabban a cipőben. Nagy gondot fordítottak a lábbeli ápolására is, hiszen meg kellett becsülni, ami volt. A XIX-XX. század fordulóján jellemző női viselet: bokán alul érő, bőaljú ruha kötővel, a fejre delin kendőt kötöttek. Télen vastag téli kendőt viseltek. Férfiaknál: szűk szárú csizmanadrág vagy fehér „bőgatya”, bőujjú – vagy gombbal összehúzott ujjú fehér ing, lajbi, fekete „félkabát”. Csizmát és kalapot viseltek. Télen cifraszűrben vagy bundakabátban jártak. (3. számú melléklet: 1. kép).

IV. 5.
A gyermekek élete

A faluban családonként átlagosan négy-öt gyermek született az 1940-50-es évekig. Az újszülöttet a bábaasszony segítette a világra. Orvost csak a bába utasítására vittek a házhoz. Egy éven belül megkeresztelték a kisgyermeket. Mivel helyben nem volt templom, lovas kocsira ült a család a választott keresztszülőkkel és a sarkadkeresztúri templomban tartották a keresztelőt. Utána rendszerint ebédet vagy vacsorát ültek.

Az anya hat hétig „feküdte a gyerekágy

at”. Ez idő alatt a bába rendszeresen látogatta. A kismamát édesanyja és anyósa „szolgálta fel”, azaz főztek neki és a családja többi tagjának, illetve elvégezték a házimunkát. A gyermekágy után az anya fokozatosan visszatért a mindennapos munkákba. A kisbaba mindig vele volt, ha kiment a földekre, az idősek, ráérő rokonok vigyáztak gyermekére vagy előfordult, hogy vitte magával. Ahogyan nőtt a kisgyermek, egyre könnyebbé vált tőle a munkavégzés. Ha volt idősebb testvére, akkor az ő gondjaira bízták, a nem, a nagyszülőknél játszott a rokon gyerekekkel együtt, vagy a „föld végén” a testvéreivel, amíg édesanyjuk végezte a dolgát. 4-5 éves koruktól „csapatostul játszottak” a helybéli gyerekek. Sajnos sok gyermek esett áldozatául a kor gyermekbetegségének, a torokgyíknak (diftéria). 6-7 éves kortól iskolába kerültek. Az ilyen korú leánygyermekek a kisebb testvérükre vigyáztak, legeltették, sepregettek. A fiúk édesapjuknak segítettek az állatok körül. Általában a 3-4 osztályt minden gyermek kijárta, ezután szükség szerint vagy kivették őket az iskolából, és napszámba küldték, vagy csak télen járhattak az 5-6. osztályba, amikor nem volt munka a földeken. A gyerekek eleinte vizet hordtak, pásztorkodtak, aszatoltak, kórótövet szedtek, majd nemük szerint fokozatosan belenőttek a munkafolyamatokba. Miután kijárták az iskolát, már félig-meddig felnőttnek tekintették őket. Ezután a fiatalok szolgálónak, napszámosnak vagy cselédnek szegődtek el, amíg a lányok férjhez, a fiúk pedig katonának nem mentek. A két világháború között a fiúk – mint már korábban említettem - Sarkadkeresztúrra jártak leventébe addig, amíg behívták őket katonának. Mikortól munkába álltak a nagyobb gyerekek, az otthoniaknak is „jobban ment”. Nagyobb gondot fordítottak az öltöztetésükre, a lányoknak elkezdték gyűjteni a staférungot. Ekkor már elmehettek bálba, „cuhárékba”.

„A 16-18 éves fiatalokat felnőtt számba vették”11 A fiúk udvarolhattak a lányoknak. A 19 éves legényeket katonának vitték. Miután leszereltek, munkát kerestek és megnősültek.

A lányok 18-20 éves korukban mentek férjhez. A szegény fiatalok párválasztása egyszerűen zajlott. Döntésükbe nem szóltak bele a szülők, hacsak nem volt harag a családok között. A módosabbaknál már jobban figyeltek a „suba-subához” elv betartására. A házasságkötéssel „repültek ki” a gyermekek a szülői házból.

IV. 6.
Ünnepek, szokások kapcsolódása az évszakokhoz

Sarkadkeresztúr, így Kisnyék sem rendelkezik ünnepek, hagyományok tekintetében helyi jellegzetességgel. Nincs sajátos népviselet sem, amelyet ünnepi alkalmakon ölthettek volna magukra, vagy máig őrizhettek volna az itteni emberek. Arra azonban mindig ügyeltek, hogy mindenkinek legyen „ünneplő” ruhája, lábbelije, amit jelentősebb alkalmakkor felvehetnek. Annyit viszont betartottak, hogy a lányok férjhez menetelükig szalagot kötöttek vagy fontak a hajukba, az idős asszonyok pedig sötét ruhában jártak.

TAVASZ

Az első tavaszi ünnep március 15-e volt. Ilyenkor a gyerekek kokárdával mentek iskolába.

A másik tavaszi ünnep a húsvét. A húsvét előtti héten süteményt – általában kelt tésztát: buktát, kalácsot – sütöttek, pénteken „bűtöt” – böjtöt tartottak a vallásosabb családok. Húsvét első napján főzték a sonkát és festették a tojásokat. Húsvét másnapján zajlott a kölnivízzel történő locsolkodás. A lányok az anyjukkal várták a locsolókat a terített asztal mellett, a „nagy konyhában” vagy a nyári konyhában. Az asztalon sonka, tojás, kenyér, sütemény, bor, pálinka, sör és szörp volt elhelyezve. Délelőtt a fiatal fiúk jártak csapatokban locsolni. A kisebbekre a nagyobbak vigyáztak. Délután a legények és külön a felnőtt férfiak járták a házakat szintén csoportosan. (3. számú melléklet: 2. kép). Régen egész nap zajlott a locsolkodás, a locsolók minden házhoz betértek. Az ünnep az esti bállal zárult, amit eleinte az iskolában, később a kultúrházban tartottak.

 

NYÁR

A nyár első ünnepe a pünkösd volt. Ehhez az ünnephez nem kapcsolódott népszokás. Bállal emlékeztek meg róla. Ugyan így, az aratás befejezésekor is nagy bált rendeztek.

 

ŐSZ

Nagy mulatságot rendeztek szüretkor, ez volt a szüreti bál. Ekkor felvonulást is tartottak. A lovak és lovas kocsik szépen fel voltak díszítve, csőszfiúk és csőszlányok ültek a kocsikon és énekelve, muzsikaszó mellett járták a falut. A lakosság az utcán nézte a felvonulást. Este bálban ünnepeltek tovább. A termet szülőfürtökkel és becsomagolt ajándékokkal (kendő, zsebkendő, burgonya, paradicsom) díszítették. Választottak egy csőszt is a csőszfiúk– és lányok mellé. Nekik az volt a feladatuk, hogy vigyázzanak a szőlőre, ajándékokra. Ha a mulatók közül valakit azon kaptak, hogy „lopott”, azt megbüntették és fizetnie kellett.

Általában ősszel ülték a lakodalmakat is, ami szintén nagy ünnepnek számított. Legtöbbször házaknál tartották. Ide a rokonságot, a szomszédokat és esetleg egy-két barátot hívtak. Nem voltak nagy lakodalmak, hiszen szegények voltak az emberek.

A lakodalomra való készülődést már az előző héten megkezdték. Az asszonyok sütötték a süteményeket, „csinálták a csigát” – a levesbe valót. A férfiak a húsokat, italokat, asztalokat és az ülőalkalmatosságokat készítették elő. A vőfély hívogatta a vendégeket. Az ajándékokat a „kopasztóban”, a lakodalom előtti napon adták át a vendégek. Ajándékba tányérokat, evőeszközöket, edényeket, törölközőket vittek.

A lakodalom napján a vőfély a fiús házhoz ment szépen felöltözve, szalagos-kendős bottal, mint hívogatáskor. Ott elbúcsúztatta a vőlegényt a szüleitől, testvéreitől. Általában volt egy kis megvendégelés a vőlegény rokonai számára. Legtöbbször a zenekart is ide rendelték. Ezt követően, ha közel volt a menyasszonyos ház, gyalog, ha messze, akkor „felbokrétázott” lovas kocsikon mentek „kikérni” a menyasszonyt. Ott is búcsúztatás és megvendégelés történt. Innen indultak az esküvőre, Sarkadkeresztúrra. A feldíszített fogatokon ment a násznép „múlatva”. A lakodalmas menetnek meg volt a „sorja”. Elől a vőfély, aztán a menyasszony a koszorús fiúval, majd a vőlegény a koszorús lánnyal. Ezután a násznagyok, a szülők, testvérek, majd a vendégsereg, legvégül a zenekar haladt. Esküvő után úgy módosult, hogy az ifjú pár együtt jött, mögöttük pedig a koszorús fiú és lány. Szokás volt, hogy amikor a lakodalmas menet vonult az utcán, akkor az utat virágokkal szórták meg a menyasszony lába előtt. Az utcákon, a kapukban kint álltak az ismerősök „menyasszonyt lesni”. A vendéglátó ház pedig kaláccsal, borral és pálinkával vendégelte meg őket. A „kínálókat” a házigazdák választották ki a vendégek közül, akik a menet mellett haladtak és kínálgattak. Esküvő után az est vacsorával folytatódott, ami „csigalevesből” birka- vagy sertés- és csirkepörköltből állott. Éjfélkor pecsenyét kínáltak. Minden vendég vitt magával tortát és bort. Ezzel megkínálták asztalszomszédaikat is. A lakodalmas ház is szolgált fel süteményt és innivalót. Éjfélkor zajlott a menyasszonyi tánc, amikor az új asszony táncolt a vendégekkel, akik

előtte pénzt tettek a letakart szitába, amit a násznagyék tartottak. A táncoltatásnak is meg volt a sorja, mint a menetnek. Vacsora után egészen reggelig tartott a zene és a tánc.

Az ősz utolsó ünnepe a november 1-jén lévő Halottak Napja. Erre az alkalomra „rendbe tették” a sírokat és krizantémokkal díszítették. Este pedig közösen gyertyát gyújtottak szeretteik sírjánál. Ez is egy olyan ünnep, amikor a rokonok találkozhattak egymással. Ma is így ünnepeljük.

 

TÉL

Nagy napnak számított, amikor valamelyik háznál „disznóölés” volt. Ilyenkor összegyűlt a család, általában jó sokan voltak és a nap végén disznótort ültek. A vacsora húsleves, töltött vagy toroskáposzta, vagy disznópörkölt, sült hurka-kolbász, illetve a napközben frissen sütött hájas kelt tészta, amit dióval, mákkal, lekvárral, túróval töltöttek. A vacsora után sokáig beszélgettek, még énekeltek is. Másnap kimérték a „kóstolót”, amit a gyerekekkel szétküldtek a rokonokhoz, barátokhoz.

Talán a karácsony számított az év legnagyobb ünnepének. Ilyenkor igyekeztek a legjobb falatokat feltenni az ünnepi asztalra. A fenyőágat vagy fát az általuk becsomagolt kockacukorral, dióval, almával, apró bolti cukorkákkal díszítették. Ajándék nagyon ritkán került a fa alá. Szent Este (dec. 24.) betlehemesek kopogtattak be a házakhoz, akiket vendégül láttak.

Következő ünnep a szilveszter volt. Erre az ünnepre rétest sütöttek, este pedig bállal zárták az óévet. Másnap, újévkor az emberek elmentek újévet köszönteni a rokonokhoz, barátokhoz.

A téli estéken szórakozást jelentettek a szerepes bálak. Ezekre az alkalmakra a tanító szerepet tanított be azok számára, akik szerettek

szerepelni. Ezt előadták a falubeliek számára, utána bált rendeztek. A környékről is érkeztek fiatalok. A bálakba a lányokat elkísérte az édesanyjuk, akik más idősekkel együtt a terem szélén elhelyezett székeken ültek. Figyelték a fiatalok viselkedését, és vigyáztak a kabátokra, táskákra. Az volt a „rendes lány”, aki nem hagyta el a tánctermet, amíg haza nem indult és az volt a „kapós lány”, akit a legtöbben táncoltattak. Az év többi napján szórakozást jelentettek a „cuhárék”, a táncos összejövetelek. Ezeket házaknál rendezték, egy-két órahosszasak voltak. Az volt a célja, hogy simára tapossák az adott helyiség padlóját. Vizet locsoltak és pelyvát szórtak a földre a tánc szünetében. A zenét a helybéli citerás szolgáltatta.

A férfiak, legények az italboltban beszélgettek, játszottak (teke, bige, gombozás), a nők együtt morzsoltak, beszélgettek, fosztották a tollat. Téli estéken kóbolni mentek egymáshoz a családok. Ilyenkor beszélgettek, énekeltek, kártyáztak a felnőttek, a gyerekek pedig játszottak, ha őket is elvitték magukkal a szüleik.

Az előbb leírt események jelentették a változatosságot a falubeliek számára a nehéz munka és szegénység közepette. Néhány szokást, ünnepet azért részleteztem, mert mára nem tartják számon (szüreti bál, szerepes bál, betlehemezés), vagy nem úgy ünneplik, mint régen (húsvét. Lakodalom, disznótor). A fejezeten belül arra is törekedtem, hogy bemutassam az egyes eseményekhez és tárgyakhoz kapcsolódó jellemző kifejezéseket.

IV. 7.
A vallásosságról…

A Kisnyéken élő lakosok legnagyobb része református vallású, kivéve néhány római katolikus családot. Régen sem volt, és ma se

m jellemző a mély vallásosság, a rendszeres templomba járás. Valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy a templomok a szomszédos Sarkadkeresztúron vannak. Az idős emberek vallásosabbak voltak. Mesélik, hogy régen az iskolaépületben nagy ünnepeken tartottak istentiszteletet.

V.
Kisnyék jelene, lehetőségei, távlati tervek

V. 1.
Gazdasági- és társadalmi jellemzők

Térségünkben a legfőbb megélhetési forrás a mezőgazdaság. A szántóföldek nehezen művelhetők, nagyrészt rossz vízháztartásúak, gyenge termőképességűek. A gazdák nem, vagy csak kis mértékben tudják elvégezni a szükséges talajerő utánpótlást, mivel nincs istállózó állattenyésztés, a műtrágyaárak pedig magasak a kis földtulajdonnal rendelkezők számára. Így erősödő veszélyforrás a talajpusztulás, a soványodó, lúgosodó, szikesedő talajok területi növekedése. A termőföldek átlagosan 12-13 AK értékűek. Egyre növekszik a gondozatlan, elgazosodott területek aránya. Ezt nagyban elősegítik az értékesítés nehézségei, a magas ráfordítással szembeni alacsony hozam, az utóbbi két-három évben a belvízzel elöntött szikes foltok növekvő aránya és a csapadékos időjárás miatti elhúzódó betakarítások. Ezen okok következtében sok a kis- és közepes birtokkal rendelkező földtulajdonos. A termelők számára segítséget nyújt a Sarkadkeresztúron alakult Agrár Bizottság, melynek keretein belül nagy tételben kedvezményesen juthatnak vetőmaghoz és műtrágyához. A növénytermesztésben a búza, kukorica, napraforgó és olajtök termesztése a jellemző. Három család fóliakertészettel is foglalkozik. Az állattenyésztés

re a sertés, szarvasmarha, máj, illetve toll – libatartás a jellemző.

Sertést szinte minden portán tartanak, de kis számban. Elsősorban a házi szükségletekre nevelik az állatokat, évente csak egyet-kettőt hizlalnak átlagosan értékesítésre. Korábban nem ez volt a jellemző. Több család megélhetésété szolgálta a sertéshizlalás, illetve jó jövedelem-kiegészítést jelentett. Ugyan ez mondható el a fias koca tartásáról is. A sertéstenyésztés visszaesése az alacsony és gyorsan ingadozó felvásárlási árak következményeként tekinthető. Ma már a falunkban kb. két-három család foglalkozik nagyobb számú sertés tenyésztésével.

A tejelő szarvasmarhatartás is jelentősen visszaesett a 10-15 évvel korábbiakhoz képest. Ennek okát is az alacsony felvásárlási árakban kereshetjük, mely szintén országos probléma. Nálunk viszont az is közrejátszik benne, hogy tejfelvásárló állomás csak a szomszédos Sarkadkeresztúron van. Így a tejet naponta kerékpárral szállítják a szomszédos faluba vagy helyben próbálják kimérve értékesíteni.

Májliba tenyésztéssel egyetlen család foglalkozik. Falunkban főleg a toll-libatartás honosodott meg. Ennek kedveznek a nagy területen fekvő szikes legelők. A toll-liba nevelése március elejétől novemberig tart. Három-négyszeri tépés után szállítják őket vágásra. A tépést falu- és szomszéd falubeli asszonyok végzik. Jelenleg talán ez az ágazat az állattenyésztésen belül, amit szélesebb körben művelnek Kisnyéken. Körülbelül 10 gazda foglalkozik vele.

Az is jellemző a falunkban, hogy aki földterülettel rendelkezik, és állattenyésztéssel foglalkozik, az olyan terményt termel, amit az állatok nevelésénél hasznosítani tud. Az új piaci követelményeket mind többen igyekeznek betartani, hogy a megélhetéshez és a további befektetéshez szükséges tőkét visszanyerjék. A sertéstenyésztők létrehoztak egy szövetkezetet, melynek keretein belül nagyobb esély adódik az értékesítésre. Ugyanakkor a termelőket nagyfokú bizalmatlanság jellemzi. Bizalmatlanok, ugyanis a felvásárlókkal szemben hátrányos helyzetben érzik magukat. Mindennapos beszédtéma, hogy a befektetett tőke nem, vagy alig térül vissza, a termékeladás lehetőségeinek szűkössége; értékesítéskor az alacsony átvételi ár, az átvételi leminősítések és nem utolsó sorban a késedelmes fizetés. Az előbb felsorolt problémákkal nem egyenként, hanem együttesen szemb

esülnek a gazdák. Azt is nehezményezik, hogy a késedelmes kifizetésnél a termelő felé nem számolnak kamatot, így a saját pénzükre való várakozás veszteségeket okoz számukra, ellenben a hitelkamatot bőségesen felszámolják a hitelezők.

Köztudott, hogy Békés megye egyike azon megyéknek, melyekben országos viszonylatban is magas a munkanélküliség aránya. „1999 szeptemberében a megyében 19715 munkanélkülit regisztráltak, 0,8 %-kal többet, mint egy évvel korábban.”12 A környező településekhez (Okány, Vésztő, Sarkad, Mezőgyán, Geszt) hasonlóan Sarkadkeresztúron és Kisnyéken is magas a munkanélküliek száma. Egy találó megállapítás a falunkról: „Munkanélküli vagy nyugdíjas itt mindenki.”13 A munkanélküliség problémája jól megmutatkozik az általános iskolák tanulóinak családi hátterében is. Az 1990/91 – 1994/95-ös tanévekben ezen a téren felmérést végeztek négy település: Biharugra, Geszt, Sarkadkeresztúr, Zsadány végzős, nyolcadikos osztályaiban. A legrosszabb helyzetet a Sarkadkeresztúri Általános Iskola egyik osztályában találták, ahol a legalacsonyabb százalékban rendelkeztek munkahellyel a szülők. Egyre gyarapodik azon családok száma, ahol egyik szülő sem rendelkezik aktív keresettel. Számukra is egyetlen jövedelemforrásként a már korábban is említett mezőgazdaság jöhet számításba.

Kisnyéken mindössze két munkalehetőség adódik. Egy fő részére az élelmiszerboltban és kb. 10 fő részére az egy békési textilipari vállalkozás által működtetett fűzfatelepen. A nagyobb városokba történő ingázás csak ritka esetben valósítható meg, hiszen az utazás költségeit éppen fedezné a kereset, illetve hiányoznak a kora reggeli és késő esti buszjáratok. Településünkről körülbelül 10 fő ingázik naponta Sarkadra és Gyulára.

Sajnos a falunkban is, mint mindenhol, élnek olyan emberek, akik nem képesek megfelelő ütemben haladni a mindennapok változásaival, és akik nem tesznek semmit a jobb megélhetésük érdekében. Ők a kevés jövedelmüket is luxuscikkekre költik. Nyáron alkalmi munkákat vállalnak, melynek szintén nincs pozitív eredménye az életkörülményeiket tekintve. Ezen személyek egyre inkább a társadalom perifériájára szorulnak, ahonnan nagyon kevés esély adódik a felemelkedésre. Az itt élő lakosság nagyobbik része azonban a nehéz körülmények ellenére szorgalmas munkájával igyekszik fenntartani eddigi életszínvonalát, és igyekszik nem elmaradni a fejlődő társadalmi, te

chnikai környezettől.

Mint minden kis településnél – így nálunk is nagy problémát okoz a népesség elöregedése, fogyása. Ezt a problémát egyszerűen nyomon lehet követni Kisnyéken, mivel a lakosság kis létszámú, kb. 200 főt tesz ki (2. számú melléklet: 1. táblázat). Így szinte személyenként megfigyelhető, hogy ki vándorol el, és ki marad, hányan születnek és halnak meg. Az eredmény nem meglepő: a fiatalság jelentős része elvándorol, minimális a születésszám a halálozással szemben. Szemléltetésként néhány adat: az utóbbi két évben a 3 születéssel szemben kb. 7 haláleset történt, egy házasságkötés volt és négy letelepülő családból kettő elköltözött. Az óvodába és iskolába járó gyerekek, fiatalok száma évről évre látványosan csökken (2. számú melléklet: 3. táblázat). Azt viszont pozitívumként említhetem meg, hogy a szülők gondot fordítanak arra, hogy az általános iskolát elvégzett gyermekeik szakmát szerezzenek. Az érettségizett fiatalok igyekeznek továbbtanulni a felsőoktatásban vagy több szakmát kitanulni.

Problémát jelent az üresen álló házak számának növekedése és az alacsony ingatlanárak. Lakásépítés az utóbbi tíz évben nem történt önerőből, kivéve azt a két családi házat, amelyik szociálpolitikai kedvezménnyel épült (2. számú melléklet: 2. táblázat). Gondot okoz az is, hogy mivel a falu „kicsi és csendes”, előszeretettel telepednek meg a társadalom perifériájára szorult emberek. Ezen lakosok általában egy-két év itt-tartózkodás után tovább költöznek, mivel nem tudnak beilleszkedni az itt élők közé. A beilleszkedés sikertelenségének elsősorban nem a helybéli lakosok közömbössége az oka.

V. 2.
Az infrastruktúra helyzete

Már az előző fejezetekben szóltam arról, hogy Kisnyék Sarkadkeresztúr egyik külterülete. A másik Varsányhely. Ez a differenciált bel- és külterületi települési szerkezet kedvezőtlenül hat az infrastruktúra fejlesztésére. Sarkad térségében példa még erre Mezőgyán – Nagygyanté – Vátyon – települések szerkezete. Mindezek ellenére elmondható, hogy a Sarkadhoz tartozó régión belül a kistelepülések közül Sarkadkeresztúr infrastrukturális adottságai kedvezőek. A kisnyéki lakosság körében kialakult az a vélemény, hogy a települést az utóbbi egy évtizedben a belterülettel egyenrangúnak tekintették. K

ézzelfogható változások láthatóak a falu képében.

Kisnyék életében döntő fontosságú volt a falut Okány községgel összekötő közút 1990-ben történő megépítése, hiszen így megszűnt zsáktelepülés jellege az átmenő forgalom megindulásával. Az akkor újonnan épült közút falunk határában kapcsolódott a régihez, ami nagyon rossz minőségű volt. A közlekedési viszonyokat nagyban javította a településünket kettészelő további útszakasz (Okányi út) 1998. őszén történő feljavítása. 1999 őszén tovább folytatták a Sarkadkeresztúr – Kisnyék közötti szakasz rekonstrukcióját, mely remélhetőleg 2000-ben befejeződik. Fontos ezen útszakasz feljavítása, hiszen ez volt a környék talán egyik legjárhatatlanabb útszakasza. A falunk további hét utcájából öt bármely évszakban jól járható feljavított földút. Ez is nagyon fontos a helybeliek életében, mert korábban a csapadékos időszakokban a sáros földutak lehetetlenné tették a teherszállítást (tüzelőanyag-, építőanyag-, állatszállítás) és a járművekkel való közlekedést. A maradék két utcán földút található, de ezeket egyébként is ritkán használják.

Településünkön található egy üres iskolaépület (3. sz. melléklet: 7-8. kép). Az itteni oktatás megszüntetésétől kezdve kosárfonó műhely, 1982-83-ban a BUBIV kihelyezett bútorlap-ragasztó részlege, és a kosárfonó műhely működött. Az 1980-as években raktárhelyiségként is funkcionált, végül 1993-ban fejeződött be a rongyszőnyegek szövése. Ezzel megszűnt egy helyi munkalehetőség. Az épület azóta kihasználatlanul áll, állaga lassan romlik. Alkalmas lenne egy kis létszámmal működő munkahely megteremtésére, amely munkalehetőséget nyújtana a helybéli lakosok számára.

1990-91-ben készült el a vezetékes vízhálózat a településen, melyet kevés kivétellel minden portára bekötöttek. Ekkor került vissza magántulajdonba a falu élelmiszer-, ital- és takarmányboltja. (3. számú melléklet: 5. kép). 1996-ban az Ifjúsági Ház teljes tatarozására került sor (3. sz. melléklet: 6. kép). Szintén kihasználatlanul áll. Körülbelül 20 évvel ezelőtt még szinte minden lakodalmat ott tartottak a helybeliek, a fiatalok pedig rendszeresen összegyűltek szórakozni. Ma már elvétve tartanak egy-egy kisebb létszámú eljegyzési ünnepséget. A fiatalok számára már nem nyújt szórakozási lehetőséget sem. Egyrészt a kevés fiatal nem tart össze, másrészt hiányoznak a szükséges eszközök, berendezések. 1998-ban épült ki falunkban a vezetékes telefonhálózat. Ekkor a bekötött lakások száma 20 volt. Egy nyilvános telefont is elhelyeztek, mely a nálunk is működő vandalizmus miatt sajnos gyakran használhatatlan. Jobban meg kellene becsülni, hiszen nagyo

n sokan igénybe veszik mentő, orvos hívására is, mivel sok az idős lakó, és vannak kisgyermekes családok is, akiknek szüksége lenne rá. A felmerülő belvíz veszélye következtében 1998-2000-ben rendbe hozták az utcai csapadékvíz elvezető árokrendszert. Ez a rekonstrukció időszerű volt, mivel a sok csapadék miatt az udvarokon felgyülemlő víznek nem volt szabad lefolyása, így veszélyeztette a vályogból épült házak épségét. Még így is szinte minden lakóháznál problémát okoz a falak felvizesedése a magas talajvízszint miatt. A hulladék elszállítását az önkormányzat végzi havonta egyszer.

Óvoda, iskola, orvosi rendelők, gyógyszertár, posta, takarékszövetkezet, fodrász, templomok és a Polgármesteri Hivatal mind Sarkadkeresztúron található, ahová autóbusszal járnak át a kisnyéki lakosok ügyeik intézésére. A faluban kevés gépkocsi található, így főleg az autóbusz-közlekedést veszik igénybe. Nehézséget okoz a szülőknek az óvodás gyermekük kíséretének megszervezése a buszvárótól az óvodáig naponta kétszer. Az idős betegek, és a kisgyermekes szülők számára gondot okoz az orvoshoz történő beutazás annak ellenére is, hogy a buszjáratok sűrűsége jelentősen megnövekedett a korábbiakhoz képest. Sürgős esetben probléma a gyógyszertár távolsága is. A fiatalok számára helyben nincs szórakozási lehetőség. A sarkadkeresztúri futball- és kézilabdacsapatot kivéve, nincs más egyesület, csoport, önképzőkör, melynek keretein belül kulturáltan szórakozhatnának a fiatalok. Nem áll rendelkezésre mozi, művelődési ház sem. Egyetlen zenés szórakozóhely a Sarkadkeresztúron található diszkó. Ahhoz, hogy valaki kulturáltan, igényes körülmények között tudjon szórakozni, művelődni, kilométereket kell utazni, ami szintén hátrányosan érinti az itt lakókat, hiszen az utazás pluszköltségeket jelent.

A fejezetben leírtak alapján szerintem meggondolandó, hogy vállalja-e ezen hátrányok elviselését egy Kisnyéket tartósan letelepedni szándékozó fiatal. Egy pedagógus szempontjából az egyedüli előny az, hogy falun könnyebb az elhelyezkedés, főleg a helybeliek számára, hiszen jelenleg is a pedagógusok nagyobbik része naponta ingázik hosszabb távolságról is.

V. 3.
Távlati tervek

A Kisnyékkel kapcsolatos fejlesztések terén, a legközelebbi kilátásokban a 4223-as jelzésű út rekonstrukciójának befejezése szere

pel. Tervben vagy egy, a Sarkad és Vésztő központtal működő regionális szennyvízcsatorna rendszer, valamint a Kisnyéken történő földgázellátó hálózat kiépítése. Távolabbi elképzelések között szerepel az Ifjúsági Házhoz történő vezetékes víz bekötése, a Sugár utca rekonstrukciója, illetve ugyan ezen az úton lévő csapadékvíz elvezető árok hosszának bővítése. Legfőbb távlati célként azonban mégis a fiatalok elvándorlásának megakadályozását tekintem. Ezt a célt azonban nemcsak Sarkadkeresztúrnak, hanem minden hasonló helyzetű kistelepülésnek maga elé kellene tűzni. Legvégül fontosnak tartom megemlíteni, hogy településünk nincs hátrányos helyzetben a belterülethez képest, sőt jelképesen még a sarkadkeresztúri címeren is szerepel a másik külterülettel együtt. Jó kapcsolat van a két falu lakosai között, hiszen együtt jártak, járnak iskolába, régebben azonos munkahelyeken dolgoztak, ma egy helyre járnak közhasznú munkára. Hasonlóan jó, bár nem ennyire szoros kapcsolat mondható el a másik szomszédos faluval, Okánnyal kapcsolatban is.

VI.
Összegzés

Bízom benne, hogy sikerült átfogó képet nyújtanom Kisnyék keletkezésének, fejlődésének és életének leglényegesebb fordulópontjairól. A kezdetekben felmerülő kérdéseket a későbbi munkám során igyekeztem teljességgel megválaszolni, hogy minél teljesebb módon bemutathassam szülőfalumat. E munkának köszönhetően én magam sok új információ birtokába jutottam, és néhány dolgot egészen másképpen látok, mint gyűjtőmunkám megkezdése előtt. A későbbieket tekintve elképzelhetőnek tartom, hogy még további kutatásokat folytassak a településsel kapcsolatban, melyhez már kiindulópontot jelenthetne ez a szakdolgozat.

Remélem szakdolgozatommal annyiban hasznára lehettem egy kis közösségnek, hogy a leírtakból tanulságként levonható: az elődeink által ránk hagyott örökséget, a munkaszeretetet, szorgalmat, kitartást, az élni- és továbbjutni akarást meg kell őriznünk, és ugyan úgy, vagy ha lehet, még jobb példát mutatva, tovább kell adnunk a következő nemzedékeknek.

 

 ADATKÖZLŐK:

A gyűjtőmunkám során örömmel tapasztaltam, hogy mindenhol lelkesedéssel fogadtak, és lehetőségeik szerint igyekeztek segítségemre lenni. Ezúton szeretném megköszönni a munkámhoz nyújtott segítségüket az alábbi személyeknek és intézményeknek:

 Nagy Mihály polgármester
Ilyés Sándor jegyző

† Eszenyi Kálmánné – nyugdíjas, Okányi út
id. Fazekas József – nyugdíjas, Okányi út
id. Huszár Béla – nyugdíjas, Damjanich utca
id. Kónya Imre – nyugdíjas, Damjanich utca
id. Kónya Imréné – nyugdíjas, Damjanich utca
özv. Kovács Sándorné – nyugdíjas, Szegfű utca
id. Ónodi Imréné – nyugdíjas, Damjanich utca
özv. Székely Kálmánné – nyugdíjas, szegfű utca
öuv. Ungor Benedekné – nyugdíjas

Általános Iskola Sarkadkeresztúr
Községi Könyvtár Sarkadkeresztúr
Református Parókia – Sarkadkeresztúr
Márki Sándor Múzeum – Sarkad

 

JEGYZETEK

1. Márki Sándor: Sarkad története
Kiadj: Kókai Lajos, Budapest 1877. 7. oldal

2. uo. 9. oldal

3. Tanulmányok Sarkad múltjából
Szerkesztette: Komoróczy György, Sarkad, 1972. 23. oldal

4. uo.

5. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei 5.
Hajdú-Bihari Történelmi Olvasókönyv
Szerkesztette: Komoróczy György, Debrecen, 1973. 40. oldal

6. Békés Megyei Levéltár: Sark

ad kéziratos térké